Ettől a héttől már szétválasztottuk, kitekintő és visszatekintő cikkre a sorozatunkat. Nézzük is át az elmúlt hét legjelentősebb eseményeit a forex szempontjából, amiket a múlt héten kiemeltünk (ezeket dőlt betűvel idézzük), végül milyen hatással voltak a piacra.
A következő hét eseményeit itt találod!
A 2020.02.03 - 2020.02.09 időszak híreivel forex (robotok) szempontjából
A cikk elején felhívnám a figyelmet, hogy az itt leírtak csak a mi meglátásainkat tükrözik, senki ne tekintse kereskedési/befektetési tanácsnak!
Hétfőn már éjjel 2:45-kor jön a kínai „Caixin Manufacturing PMI”, ami az ipari termelésük alakulását jelzi előre. Itt az 50 fölötti érték azt jelenti, hogy a megkérdezettek szerint növekedni fog, az 50 alatti értékek pedig azt, hogy csökkenést várnak. Jelenleg 51 a piaci várakozás, tehát egy enyhe növekedés előrejelzést. Ez a hír a nagy devizák közül leginkább a JPY-re hat, bár a hatása megjelenhet az AUD, NZD és némileg az USD értékében is. Így ezekben jó egy kicsit vigyázni, de hatalmas mozgásokat nem szokott okozni.
51.1 lett az eredmény, tehát egészen közel a várakozásokhoz, így végül különösebb mozgást nem okozott most sem.
![USDJPY, M15, 2020.02.03 USDJPY chart - 2020.02.03](tartalom/pic/4/20200203_0245_USDJPYM15.png)
Később, délelőtt kisebb európai ipari hírek lesznek, ezek például EURUSD-ben kisebb mozgásokat szoktak okozni.
Majd délután, 16 órakor USD-ben az „ISM Manufacturing PMI”, tehát egy újabb ipari hír. Szintén 50 fölött növekedést, 50 alatt csökkenést jelentő értékkel, és most 48.5-öt várnak. Mostanában ez rendszeresen rosszabb eredményt hoz, mint a várt, így akár az is okozhat erősödést, ha most „eltalálják”. Viszont ez a hír sem szokott igazán nagy mozgásokat okozni, nem ezt várják leginkább.
Végül jelentősen jobb, 50.9 lett az érték, tehát csökkenés helyett növekedést várnak a megkérdezetttek. Az alábbi charton a kisebb európai híreket is bejelöltem. Ha például egy expert a behúzott emelkedő csatornára volt állítva, és a jelentős szintre várt visszatesztet Sell belépőhöz, akkor ezek a kis hírek pont annyi mozgást okoztak, hogy a pizíció benyíljon. Utána aki figyelt az ISM hír időpontjában (vagy a forex robotja figyelt), akkor a váratlanul jó hír hatására leszúró gyertyában jó ponton ki is szállhatott.
![EURUSD, M15, 2020.02.03 EURUSD chart - 2020.02.03](tartalom/pic/4/20200203_1600_EURUSDM15.png)
Kedden aztán 4:30-kor Ausztrál kamatdöntés. 0.75% a pillanatnyi kamat, és azt várják az elemzők, hogy nem fognak változtatni rajta. Leginkább az AUD-os párokban hirtelen nagy mozgások lehetnek, de gyakran az NZD-re is erősen hat, így az ilyen párokban kereskedőknek, expert advisorokat futtatóknak érdemes erre figyelniük.
A kamat, ahogy várták, nem változott, maradt 0.75%. Ennek ellenére azért jelentősen erősödött az AUD, és ugyan sokat lassulva, de még a következő napon is erősödött tovább.
![AUDUSD, M15, 2020.02.04 AUDUSD chart - 2020.02.04](tartalom/pic/4/20200204_0430_AUDUSDM15.png)
Majd este, 22:45-kor jön az AUD társa, az NZD munkanélküliségi rátával, és foglalkoztatási adattal. Ezt a kettő adatot mindig egyben kell értékelni, úgy ad pontosabb képet arról, hogy mi is zajlik valójában a munkaerő piacon náluk. Jelenleg azt várják, hogy a munkanélküliség maradni fog 4.2%-kkal, de a foglalkoztatottság 0.3%-kkal növekszik a negyedévben.
A várakozásokat nagyon alulmúlva, 0% lett a foglalkoztatottak számának a változása. Viszont a munkanélküliség 4.2% helyett csupám 4%. Így vegyes hír érkezett, bár a kettőt kombinálva akár olyan következtetést is le lehet vonni, hogy sok ember régóta munkanélküli volt már, akik nem munkát kaptak, hanem egyszerűen kikerültek a rendszerből már, nem számolódnak bele a statisztikába. Mindenesetre ez a jó is - rossz is szépen megjelent a charton egy jelentősebb fel-le szúrásként, majd folytatódott a korábbi mozgás.
![NZDUSD, M15, 2020.02.04 NZDUSD chart - 2020.02.04](tartalom/pic/4/20200204_2245_NZDUSDM15.png)
Szerdán ismét az ausztrálok jönnek, a központi bankjuk elnöke, Philip Lowe tart egy sajtótájékoztatót az előttünk álló évről, 2:30-kor. Itt a beszéd után kérdések is lehetnek, ahol bármi váratlant is mondhat (bár azért nem szoktak), tehát nem csak a pontos időpontban, hanem utána a kérdések végéig érdemes odafigyelni, lehetnek nagyobb mozgások.
Végül semmivel sem lepte mega befektetőket, így a charton sincs semmi különös. A beszéd előtt azért gyengült kicsit az AUD, majd visszaerősödött. Egy teória erre, hogy sokan szállhattak ki AUD-ból először (talán nem akartak kockáztatni), majd a kedvező pontot meglátva a kereskedők, vagy az expertek nyithatták az AUDUSD Buy pozíciókat, egy jó nyerő reményében, amitől emelkedni is kezdett az árfolyam. Végül maga a beszéd ezen sokat nem változtatott, egyszerűen visszatért az árfolyam a korábbi szintre.
![AUDUSD, M15, 2020.02.05, napos elválasztó vonallal AUDUSD chart - 2020.02.05](tartalom/pic/4/20200205_0230_AUDUSDM15.png)
Egy előre be nem jelentett beszéd következett Donald Trumptól, éjjel 3:00-kor. Ez meg sem jelent az EURUSD charton, így nem okozott problémát, hogy nem tudhatták előre a forex kereskedők.
Később, 13:15-kor az EKB elnöke tart egy beszédet Párizsban. Ez nem egy EKB-s sajtótájékoztató, hanem egy egyszerű beszéd, amikor nagy dolgokat nem szokás bejelenteni, így figyelni érdemes az időpontja körül az EUR párokban, de gyakran nem történik semmi különös.
14:15-kor aztán jön az amerikai „ADP Non-Farm Employment Change” hír, ami az egyik legdurvább mozgást szokta okozni. Ez egy előrejelzés a pénteki „Non-Farm Employment Change” adatról, ami a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának a változása. Kis stopokat használó kereskedő robotokkal nagyon kerülendő időpont, gyakran megnövekvő spread-del, stopokat átugró mozgásokkal, főleg az USD-s devizapárokban, de máshol is komoly hatása lehet. Jelenleg 150.000-et várnak, ami nem túl jó érték, az előző havi 202.000-hez képest. (Nagyon gyakori, hogy borzasztóan mellélőnek, mind a várható értékkel, mind ezzel az előrejelzéssel.)
Ahogy gyakran, most is teljesen más adat érkezett, mint amit vártak, mégpedig jelentősen jobb, 291.000!
Ez után még 16:00-kor egy újabb USD hír is lesz, „ISM Non-Manufacturing PMI”, ami az ipari termelésen kívüli területek beszerzési menedzsereinek megkérdezésén alapuló index. 50-es érték fölött növekedést várnak, 50 alatt csökkenést. Most 55.1-et vár a piac. Ez közel sem szokott akkora mozgást okozni, mint az előző, inkább csak egy rossz irányú nyitásból segíthet kicsit jobb ponton kiszállni.
Ekkor egy újabb jó hír érkezett az USD számára, mivel a várt 55.1 helyett 55.5-ös index érkezett. Ez azért nem túl nagy eltérés, de pozitív.
Nézzük is meg egy képen a három hírt! Ahogy látható, az EKB beszéd egy nem túl nagy kanócot eredményezett csak. A váratlanul jó ADP Non-Farm hír hatására erősödni kezdett a dollár, így folytatódott ismét az EURUSD esése. Majd az „ISM Non-Manufacturing PMI” csak egy fel-le szúrásként jelent meg a grafikonon.
![EURUSD, M15, 2020.02.05 EURUSD chart - 2020.02.05](tartalom/pic/4/20200205_1600_EURUSDM15.png)
Csütörtökön ismét az ausztrálok kezdenek, 1:30-kor kereskedelmi mérleggel, és eladási adatokkal. Alapvetően az AUD-os párokban szokott hatása lenni, de nem tartozik a legfontosabb hírek közé, ritkán okoz hirtelen nagy mozgást.
Az eladási adatok jelentősen rosszabbul alakultak, mint várták, -0.5% a várt -0.2% helyett. A kereskedelmi mérleg szintén sokkal rosszabb lett a vártnál, közel 10%-kkal. A nagy eltérés ellenére, ahogy várható volt, igazán nagy változást nem okozott, a rossz hír ellenére nem kezdett el esni az AUD, inkább csak egy fel-le szúrás történt, majd beindult a jelentősebb hullámzás.
![AUDUSD, M15, 2020.02.05 – 2020.02.06, napos elválasztó vonallal AUDUSD chart - 2020.02.05 - 2020.02.06](tartalom/pic/4/20200206_0130_AUDUSDM15.png)
Majd 9:00-kor ismét az EKB elnöke, Christine Lagarde tart egy beszédet a gazdasági és monetáris politikáról Brüsszelben. Ez már egy sokkal jelentősebb esemény, mint a keddi. Emiatt az EUR párokban jó vigyázni.
A chartot elnézve ez valóban nagyobb jelentőségű volt. Bár nem indult el tőle semerre az árfolyam, sokan várhatták, így elég nagy felszúrást okozott a charton... aki itt ki stoppal volt Short pozícióban, az megjárhatta... és igazán mérges lehetett magára, hiszen délután már valóban esett továb az EURUSD, így egy szép nyerőből vehette ki magát.
![EURUSD, M15, 2020.02.06 EURUSD chart - 2020.02.06](tartalom/pic/4/20200206_0900_EURUSDM15.png)
Az ausztrálok pedig keretezik a napot, hiszen este 23:30-kor egy beszédet tart az RBA elnöke. Ez viszont egy kevésbé jelentős esemény, mint a szerdai.
Ahogy arra számítani lehetett, ez különösebb mozgást nem okozott:
![AUDUSD, M15, 2020.02.06 - 2020.02.07, napos elválasztó vonallal AUDUSD chart - 2020.02.06 - 2020.02.07](tartalom/pic/4/20200206_2330_AUDUSDM15.png)
A pénteket is az ausztrálok kezdik, 1:30-kor az RBA negyedévente esedékes hivatalos nyilatkozatával. Ha valami váratlant tartalmaz, akkor hirtelen nagy mozgások lehetnek AUD-ban, és kisebbek NZD-ben a hatására, így kis stoppal kerülendő időpont, ha ilyen kereskedő robotot készíttettél, akkor érdemes inkább kihagyni ezt az időpontot.
Végül semmi váratlan nem történt. A charton bejelöltem, ha valaki az esésbe be akart szállni, de a völgy close-ára várt visszatesztet, és kimaradt az első lehetőségből (vagy nem fogadta el a korábbi elvitelt, kivárt még egy kicsit), akkor itt a nyilatkozat által okozott kisebb emelkedésnél kapott egy jó esélyt a nyitásra.
![AUDUSD, M15, 2020.02.06 - 2020.02.07, napos elválasztó vonalakkal AUDUSD chart - 2020.02.06 - 2020.02.07](tartalom/pic/4/20200207_0130_AUDUSDM15.png)
Kicsit később, éjjel 3:00-kor NZD-ben érkezik a negyedéves inflációs adat előrejelzése.
A korábbi negyedév 1.8%-a helyett most 1.93%-os inflációt várnak, tehát egy kicsit nagyobbat, de elég minimális az eltérés. A chartra ránézve nem is okozott többet egy felszúrásnál:
![NZDUSD, M15, 2020.02.06 - 2020.02.07, napos elválasztó vonalakkal NZDUSD chart - 2020.02.06 - 2020.02.07](tartalom/pic/4/20200207_0300_NZDUSDM15.png)
Majd délután 14:30-kor CAD és USD hírek egyszerre. Kanadából, a keddi NZD hírhez hasonlóan egyszerre a munkanélküliségi adat, és hozzá az egy havi foglakoztatási értékkel. Ahhoz hasonlóan itt is együtt érdemes nézni a két értéket. Hatására főleg a CAD-os párokban komolyabb mozgások lehetnek.
Mindkét érték jobb lett a vártnál, 16.300 helyett 34.500-al több munkavállaló lett, és a munkanélküliség is 5.7% helyett 5.5% lett. (Az előző hónapban 5.6% volt, tehát növekvő munkanélküliségre számítottak, ehelyett csökkent, így jelentős az eltérés!)
USD-ben pedig szintén ilyen „páros hír” lesz, a „Non-Farm Employment Change” és a munkanélküliségi ráta. Itt kiderül, mennyire lőttek mellé szerdán az előrejelzéssel (általában sokkal). Hozzá a munkanélküliségi adat még, amivel fontos párban nézni az értékeléshez, ráadásul itt a munkanélküliségi adatnál számítanak a mezőgazdaságban foglalkoztatottak is, míg a hír másik fele csak a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottakat számolja, így következtetni lehet arra is, hogy a mezőgazdasági foglalkoztatottsággal mi történt. Nade kereskedő robotot használva a lényeg, hogy ebben az időpontban igencsak nagy csapkodásra érdemes számítani, főleg az USD-s párokban (így, a vele egybe eső CAD-os hír miatt pedig USDCAD-ban még inkább!), de gyakran megmozgatja a JPY-es devizapárokat is. Szóval pénteken 14:30-kor csak óvatosan az erre érzékeny stratégiát használó expertekkel!
USD-ben folytatódott a jó hírek sorozata a héten, a várt 163.000 helyett 225.000-rel nőtt a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma. Ez persze a szerdán kiadott (váratlanul magas) előrejelzésnél rosszabb, de az eredetileg vártnál jobb. (...az ADP ismét nagyon mellélőtt... kb egy üveggömb szintjén találják el mi lesz :) )
A munkanélküliség viszont magasabb lett a vártnál 3.6%, ami nemcsak a várakozásnál, de az előző havi adatnál is magasabb.
Nézzük először az EURUSD-n, ahol leginkább az USD-s hír jelenik meg... egy komolyabb csapkodás formájában, ami az előző napi utolsó komolyabb szinthez szúrt vissza. Tehát egy belépési lehetőséget adott, ha valaki erre várt.
![EURUSD, M15, 2020.02.07 EURUSD chart - 2020.02.07](tartalom/pic/4/20200207_1430_EURUSDM15.png)
Az USDCAD-ban várt nagy csapkodás pedig most sem maradt el, egy hatalmas leszúrást okozott, és olyan hirtelen mozgás volt, hogy gap-elt is az árfolyam a hír pillanatában.:
![USDCAD, M15, 2020.02.07 USDCAD chart - 2020.02.07](tartalom/pic/4/20200207_1430_USDCADM15.png)
Nézzük is meg mindezeket egyben, a devizák értékét mutató, általunk készített indikátoron:
![Devizák értéke H4-ben Devizák értéke](tartalom/pic/4/20200212_robbantott_H4.png)
A fenti indikátor a jelmagyarázatban szereplő devizák értékének a változását mutatja meg, ez most épp H4-es nézetben. Fontos, hogy itt nem devizapárokról van szó, hanem devizákról! Az egyes devizák egymáshoz képesti értékét nem mutatja, a láthatóság kedvéért vannak ilyen közel egymáshoz. Amit leginkább érdemes nézni ezen az MT5 indikátoron az az, hogy merre tart, milyen lendülettel, és hogy hol van fordulópontja egy-egy devizának.
A hírek időpontjával összevetve, látható, hogy hétfőn valóban semmi különös nem történt. A keddi AUD kamatdöntés sem változtatott érdemben semmit (nem változott a kamat - maradt a korábbi irány).
A kedd esti NZD hír azért végül csak megtörte az NZD lendületét, bár ez inkább csak egy emelkedő ellentrendnek vetett véget.
A szerdai jó amerikai hírek hatására csak folytatta az USD az erősödést, ennek meredeksége sem változott tőle.
A csütörtök hajlani AUD rossz hírek hatása ugyan az AUDUSD charton nem látszott, de ez az indikátor kimutatta, az eddigi AUD erősödés megtört, és a hét hátralévő részében esett már.
A péntek hajnali magasabb inflációs adat, az amúgy is esésbe forduló NZD-t végül tovább lőkte lefelé, és erősebb gyengülésbe kezdett. A 14:30-as USD és CAD hír pedig akkora csapkodást okozott ezekben a devizákban, hogy még itt, H4-ben is láthatóvá vált, igaz, csak egy oda-vissza mozgásként, ezen kívül mindkét deviza folytatta az egész héten rájuk jellemző emelkedést.