Piaci kitekintő – 2020.02.17 - 2020.02.23






A következő hét szerintük jelentősebb hírei forex szempontból,
ami főleg az inflációról és a kamatdöntések hátteréről szólnak majd

A cikk elején felhívnám a figyelmet, hogy az itt leírtak csak a mi meglátásainkat tükrözik, senki ne tekintse kereskedési/befektetési tanácsnak!


17-én, hétfőn igazán nagy hír nem várható. Amerikában ünnep is lesz (Presidents' Day), így tőlük kisebb hírek sem várhatóak, de a forex brókerek nem lesznek zárva, tehát kereskedés lesz.

18-án, kedden 1:30-kor az RBA kiad egy részletezést a két héttel korábbi kamatdöntéssel kapcsolatban, annak hátteréről. Az első pár percben lehetnek nagyobb mozgások, ugrálás, mert ugyan a kamat változatlanul 0,75%, de a tartás okai között lehet meglepő információ is.
Még délelőtt, 11:00-kor a ZEW kiadja az aktuális indexét a német gazdasággal kapcsolatban. Ez az intézményi befektetők és elemzők megkérdezésével kiszámolt mutató. 0 fölött pozitív a hangulat, alatta negatív. A múlt havi 26,7 volt, most kereken 20-at várnak, tehát rosszabbat. Ez az érték olyan nagyon nem szokta meghatni a piacot, persze érdemes odafigyelni a hír pillanatában.
Ezen kívül ECOFIN meeting is lesz, egész napos, így erről bármikor érkezhetnek információk, amik megmozgathatják az eurós párokat.

19-én, szerdán már 1:30-kor az ausztráloknál megjelenik a bérköltség index. Ez azért fontos adat, mert előrevetíti, mekkora infláció várható a későbbiekben a végfelhasználói piacon. Jelenleg az értéke 0,5%, és azt várják, hogy változatlan marad. Ha jelentősen eltér majd a várakozástól, akkor lehetnek nagyobb mozgások az AUD-os párokban miatta (alapvetően, ha magasabb lesz az érték, az az AUD erősödését kéne, hogy okozza).
Később, 10:30-kor GBP-ben érkezik az éves inflációs adat. Korábban 1,3% volt, most magasabbat, 1,7%-ot várnak. Ezzel egyidejűleg jön az éves maginfláció, a nyersanyag árak, lakás árak változása. Ha vegyesen jönnek köztük jó és rossz értékek, akkor jelentősebb csapkodás lehet.
Délután újabb éves inflációról kapunk hírt, 14:30-kor kanadából. 0% volt, 0,3%. Emiatt a CAD-ban kereskedőknek érdemes figyelnie ekkor!
Este aztán 20:00-kor FOMC beszámoló az utolsó ülésükről. Alapvetően az utolsó kamatdöntésük hátteréről, a gazdasági helyzetről lesz ezen szó. Érdemes nagyon vigyázni ekkor, mert hirtelen nagy mozgások lehetnek, és általában jelentősen megnövekvő spread is. Egy ilyen időpontban fontos, hogy az experted megfelelően működjön, hiszen ha lassú, akkor a sok tick miatt az árfolyam megváltozhat, mire elküldi a megbízást, és a bróker visszadobja, így kimaradhatsz egy jó nyitásból.

20-án, csütörtökön éjjel, 1:30-kor ismét az ausztrálok kezdik a híreket. Munkanélküliségi rátával, és foglalkoztatottak számának változásával. Jelenleg 5,1% náluk a munkanélküliség, az elemzők 5,2%-ot várnak. Náluk ezt általában elég jól szokták előre jelezni. Ahogy pár héttel ezelőtti kitekintőnkben NZD és CAD esetén leírtuk, ezt a két adatot érdemes egyben értékelni!
10:30-kor GBP-ben érkeznek a havi eladási adatok. -0,6% volt, 0,7%-ot várnak. Itt aztán alaposan mellé szoktak lőni, szóval lehet meglepetés az érték. Viszont hatalmas változásokat ez az adat nem szokott okozni még így sem.
Délután 13:30-kor az EKB tart egy beszámolót az utolsó kamatdöntésükről, gazdasági helyzetről. Ez hasonló a hétfői RBA, és a szerdai FED hírhez. Hatásában inkább az utóbbi, tehát nagy mozgások, csapkolódás is lehet.

21-én pénteken a délelőtt a beszerzési menedzser indexekről szól, szolgáltatási és ipari területen. Ezek értékelésénél a lényeg, hogy 50 fölött szám esetén növekedési kilátások vannak a megkérdezettek szerint. A sort a franciák kezdik 9:15-kor, aztán 9:30-kor a németek, majd 10:30-kor az angolok. Ezek a hírek alapvető változásokat nem szoktak hozni, inkább szúrkálódást, megnövekvő hullámzást. Egy erre alkalmas forex robottal itt szépen lehet keresni.
Délután, 14:30-kor CAD-ban jönnek ki a havi eladási adatok. Itt két adat van, a „sima” és a „core”. Utóbbi a fontosabb érték, ami az autó eladásokat nem tartalmazza. Ez 0,2% volt, most 0,4%-ot várnak, tehát az eladások növekedésére számítanak. Fontos adat, de azért nem a legjelentősebb forex szempontból.
15:45-kor pedig egy újabb beszerzési menedzser index, ezúttal Amerikából. A délelőttiekhez hasonlóan kell értékelni, és ahogy azok sem, úgy ez sem a legveszélyesebb hírek egyike, tehát akár kisebb idősíkban is lehet kereskedni ilyenkor, de ésszel!



VMS Software, 2020.02.15.